2019. július
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Monthly Archives: július 2019

Eszközfejlesztési pályázat-2019 _1

Gyarapodnak az önkormányzati tűzoltóságok
2019. július 30. 20:49
Hatvan szervezet kap támogatást az önkormányzati tűzoltóságok részére az idén második alkalommal kiírt eszközfejlesztési pályázat alapján.
Az önkormányzati tűzoltóságok részére kiírt eszközfejlesztési pályázaton – összesen 293,4 millió forint értékben – mind a hatvan tűzoltóság nyújtott be pályázatot A forrás segítségével különféle tűzoltóeszközökhöz és felszerelésekhez juthatnak hozzá.

A kiírás feltételeit sikeresen teljesítő önkormányzati tűzoltóságok a kötelezően előírt tűzoltóvédő-eszközökre és tűzoltótechnikai eszközökre, valamint a készenlétben tartott gépjárműfecskendő vagy már meglévő technikai eszköz felújítására nyújtották be a pályázatukat.

A bírálóbizottság munkájában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség által delegált tagok is részt vettek. A támogatásra vonatkozó javaslatokat az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta, így idén is összesen kétszázhuszonöt millió forint támogatást kapnak az önkormányzati tűzoltóságok.

A pályázók csaknem 148,5 millió forintért vehetnek át védő- és tűzoltótechnikai eszközöket, továbbá 54 millió forint értékben maguk szerezhetnek be egyéb eszközöket. A pályázatnak köszönhetően 13 önkormányzati tűzoltóság a gépjárműfecskendőjének, illetve technikai eszközeinek felújítására is fordíthat, összesen mintegy 22,5 millió forintot.
Letölthető dokumentum(ok):

Forrás :http://dwurl.hu/EjoQRz

Szent Jakab napok 2019

Pedig olyan szépen kezdődött…
Pénteken műzeumi nap, alkotótelep – megnyitó, komolyzenei koncert, bormustra, Lord koncert..
Szombaton hal-és vadételek főzőversenye, koncertek- aztán estére ideért egy viharzóna, ami miatt a szervezők -érthető okokból – a további programokat lefújták.  Aki a megtartott programokon résztvett, az jól érezte magát; 🙂 –
A sümegi tűzoltóság kis csapata a szokásoknak megfelelően azért ott volt és jól szerepelt a rendezvényen.

Tűzoltóautó adományként

 

Hosszas szervezés után a hétvégén Sümegre érkezett a franciaországi Ligny-en-Barroisból (Aichtal francia testvérvárosa) a júniusban átadásra került tűzoltóautó.

Júniusi híradásunk erről így szólt  :átadásra került – Aichtali közvetítéssel és segítséggel – Ligny-en-Barrois-ban, Franciaországban a Sümegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére egy olyan Renault típusú tűzoltóautó, ami a közeljövőben nagy segítséget jelent majd az erdei, hegyi és egyéb nehezen megközelíthető terepeken történő tűzek oltásában, illetve bajbajutottak mentésében.
Az autó magasított felépítménnyel-ha kell 4 kerék összhajtással- 4 köbméter oltóanyaggal könnyen mozogva tud segíteni a bajbajutottaknak. Az autó az önkormányzat anyagi hozzájárulásával és a tűzoltó egyesület támogatásával remélhetőleg hamarosan Sümegre érkezik. Most pedig végre itt van épen és egyben; jöhet a honosítás …

2019.07.23. Baleset a 84-esen

Vélhetően elalvás miatt árokba hajtott egy autós a 84 -es főúton Rigács térségében. A helyszínre Sümegről vonultak tűzoltók és mentők; illetve mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. Az egyik személyt roncsvágó segítségével lehetett csak az autóból kiszabadítani.
A műszaki mentés és helyszíni ellátások után egy súlyos és egy könnyű sérültet szállítottak a mentők kórházba.

Visitorcounter